Az írás kialakulása

Az írás kialakulása az i.e. 3. évezredre tehető, középpontja Egyiptom és Mezopotámia. Kezdetben az akár több száz vagy ezer jelet használó logografikus írásrendszer volt jellemző, amelyet idővel fölváltott a szótagoló (szillabikus írásrendszer) írás. Körülbelül 800 évvel az időszámítás előtt jött létre a betűírás (alfabetikus írásrendszer). Az európai nyelvek kivétel nélkül alfabetikus írásrendszereket használnak: többségük a latin és a cirill ábécét. Az idők folyamán lényegesen lecsökkent a jelek száma, miáltal elméletileg az írás tudománya a szélesebb tömegek számára is megtanulhatóvá vált.

A latin ábécé kialakulásának fontosabb állomásai

A barlangrajzok

Az ember már az ősidők óta késztetést érzett magában arra, hogy valamilyen módon megörökítse a mondandóját. Ezt a célt szolgálták a barlangrajzok is, amelyeket faágakkal, kövekkel, vagy az ujjukkal alkottak növényi színezőanyagokkal, földdel, faszénnel. I.e. 9000-5000 körül elkezdtek egyszerűsödni a barlangrajzok, kialakult a fogalomírás, majd később a hangalak alapú írás.

A hieroglifák

Azelőtt, hogy az egyiptomiak föltalálták az írást az emberek kőbe, agyagba, edényekre, fatáblákra vésték, rajzolták a képeiket. Kialakult a fogalomírás (tartalomírás) vagy piktográfia. Az írásrendszer hátránya, hogy nem adja vissza az egész szöveget, csak a közlés lényegét. Mivel nem minden szó formálható képpé, jelentősen leszűkül a leírható szavak száma. A probléma megoldására egy lehetséges út vezet, mégpedig az, hogy az írásrendszernek a hangok felől kell közelítenie a szavak felé. Ez a szó-hangírás.

Az egyiptomiak írásrendszere nemcsak hogy több jelből állt, de képesek voltak megkülönböztetni a főneveket és az igéket is. Nagy hangsúlyt fektettek az íráskép esztétikai megjelenítésére, ezért nem használtak szóközöket (valmilyen okból zavarónak tartották azokat). Ma elképzelhetetlen lenne, de a helyesírás szabályait is alárendelték az esztétikának. Az írás iránya a szélrózsa majdnem minden irányába (balról-jobbra és fordítva, valamint függőlegesen és vizszintesen) lehetséges volt. A hieroglifákat felváltotta a hieratikus, majd azt a démotikus írás, amelyet a görög ábécé átvételéig használtak az egyiptomiak.

Az ékírás

Körülbelül a hieroglifák megjelenésével egyidőben alakult ki Mezopotámiában. A legrégibb a sumer írás, amely külső megjelenésében eltér az egyiptomitól, de a fő szabályok megegyeznek. Kezdetben a sumerek is képeket alkalmaztak, de miután szembesültek ugyanazzal a problémával mint az egyiptomiak, áttértek a hangok jelöléséhez. Erre a célra ék alakú jeleket használtak, amelyek alkalmanként szótagokat, vagy egész szavakat jelöltek. Szemben az egyiptomiakkal ők jelölték a magánhangzókat és a szóhatárokat (ferde ékjelek) is.

Az i. e. 2000 körül letelepedő sumer amoriták létrehozták Babilóniát, és használni kezdték saját nyelvükre a sumer írásrendszert. Idővel szétvált a jelhez kötött jelentés, illetve az ugyanahhoz a jelhez kötött szótag. Megváltozott az írás iránya és elrendezése is. A babilóniak – ellentétben a sumerokkal, akik oszlopokban és jobbról balra haladva írtak – vízszintes sorokban írtak balról jobb irányba.
A sumerek írásrendszerét később több nyelv leírására is alkalmazták, így létezik például az óbabiloni, újasszír, hettita, óperzsa ékjelek listája. A babiloni ékírás megfejtése H. C. Rawlinson nevéhez fűződik, aki soha nem árulta el, mi volt a sikere titka.

A föníciai és a görög ábécé

Ez az első olyan írás, amely a képek helyett absztrakt jeleket (betűket) használ. Elődje a feltételezhetően az egyiptomi írásból kialakult ókánaánita ábécé, amely egy mássalhangzóírás volt. Az i. e. 15. században jelent meg, majd megközelítően i. e. 1050 körül átalakult a föníciai ábécévé. A föníciaiak jobbról balra írtak, és csak a mássalhangzókat jelölték. Minden betűnek külön neve volt. Modern leszármazottjai a héber, görög, latin, cirill ábécé.

A görög ábécé a föníciai ábécéből fejlődött ki, és alapja sok más írásrendszernek, mint például a latin vagy a cirill ábécé. Ez az első és legrégibb olyan ábécé, amely minden magán- és mássalhangzót különálló szimbólummal jelöl. Eredetileg több változata létezett, a legjelentősebb a keleti (Jón) és a nyugati (Khalkidiai). Az athéni dialektus a később standarddá vált Jón írást használta. Ettől kezdve balról jobbra írtak a görögök. A középkorban megjelent a kisbetűs (minuscula) írás. Az olvasást kissé megnehezítette, hogy nem használtak szóközöket.

A magyar rovásírás és a germán rúna

A székely írást, más szóhasználatban a székely-magyar rovásírást vagy magyar rovásírást a székelyek – esetleg a magyarok más csoportjai is – használták a latin írás előtt és egy ideig mellett. A rovásírás onnan kapta a nevét, hogy fába, kőbe rótták, vésték. A kereszténység felvételével betiltották a pogánynak tartott szokást. Két változata ismert:

• a székely-magyar rovásírás: Az írás szögletes jellegét és a jobbról balra haladó irányát annak köszönheti, hogy ezen a módon könnyebb volt írni, hiszen általában bal kézzel tartották a fát vagy követ, és a jobbal dolgoztak.
• a pálos rovásírás: a nevét onnan kapta, hogy a Pálos szerzetesek használták a legtovább. Az írás iránya megegyezett a ma használatossal, tehát balról jobbra írtak.

A XIII. században enyhült a tiltás, aminek következtében újra ismertté vált a székely-magyar változat. Főleg Erdélyben, a Székelyföldön volt olyannyira népszerű, hogy egészen a XVIII. századig tanították az iskolában. Manapság inkább titkosírásként alkalmazzák.

A germánok az írásjeleiket runának nevezték. A “run” szó az ó-északi germán nyelven titkot jelentett. A kelta-germán területeken a VIII. századig voltak használatban, amikor a kereszténység elterjedésével a rovásíráshoz hasonló sorsra jutott. A rúnák eredete tisztázatlan. Hivatalosan az etruszk írás alpesi változatának tekintik. Az iránya többnyire balról jobbra haladt. Különlegessége, hogy néha elfordították, vagy fejre állították a betűket.

A latin ábécé (római ábécé)

Az i. e. 7. évszázadban vették át a rómaiak a görögöktől az ábécét. A tudósok eltérő véleménnyel vannak az átvétel módját illetően. Két nézőpont vetekedik egymással:

• az egyik szerint a rómaiak közvetlenül a görögöktől vették át az írást a görög utazók, árúsok által.
• a másik vélemény szerint – és inkább ez látszik elfogadhatóbbnak – az etruszkoktól vették át az írást, akik az Itália déli részén élő görög kolonistáktól tanulták meg azt.

A legtöbb kutató szerint a latin írás eredete a nyugati görög. A ma használatos latin ábécé 26 betűből áll, amelyek: A, B, C, D, E, F, G, H, I, J, K, L, M, N, O, P, Q, R, S, T, U, V, W, X, Y, Z. Éppúgy mint a föníciai ábécé átvételénél a görögök által, itt is történtek olyan változások, amelyeket a latin nyelv sajátosságai tettek indokolttá. Manapság ez a világon leggyakrabban használt ábécé.

Mind a mai magyar, mind a német ábécé a latinra alapoz. A magyar ábécé 40 latin betűből áll. A kiterjesztett magyar ábécé, ami magában foglalja a Q, W, X és Y betűket 44 betűs. A kettős (Cs, Dz, Gy, Ly, Ny, Sz, Ty, Zs) és hármas (Dzs) betűk nem választhatóak el.

A német ábécé a latin ábécé 26 betűbőjéből, plussz a három umlautos (ä, ö, ü) betűből áll. Németország és Ausztria esetében a kisbetűs változat tartalmazza az eszet-et (ß). Elválasztáskor nem bontjuk elemeire a „ch”, „qu”, „sch”, „ai”, „ay”, „ei”, „ey”, „au”, „äu”, „eu”, „ou”, „ie”, „ph”, „th”, „ts”, betűkapcsolatokat, valamint a „ck” és „tz” betűkapcsolatot „k-k”-ra, ill. „z-z”-re változtatjuk (pl.: Dek-ke, Kaz-ze).

(A képek forrása a Wikipedia.)